ÖSSZEADÁS BENSŐSÉGES HANGULATBAN
Szavakkal, gondolatokkal, konkrétumokkal,
hogy az eskü valóban személyes, csak a Tiétek legyen!
.
Én élményt, örömöt, boldogságot, emléket és könnyeket akarok adni
minden egyes szertartásommal a párjaimnak és a násznépnek egyaránt.
.
Az esküvőt megelőzően egy találkozó keretében megbeszélünk mindent, ami Nektek fontos, amit a világnak tudnia kell Rólatok. Az összeadás hivatalos szövegén túl, az összekötő beszédet közösen alakítjuk ki az ötleteiteknek, kéréseiteknek megfelelően.
A világ változásával együtt változik kultúránk, egyre több új szokás szivárog be életünkbe a nagyvilágból. Így van ez a házasságkötéssel kapcsolatosan is. Az esküvői trendek újdonságai folyamatosan formálják igényeinket, de végre, ma már elérhető és megvalósítható akár mindaz, amit eddig csak a filmvásznakon láthattunk. Ennek megfelelően a párok egyre inkább hangulatos külső helyszínekre, vagy a vacsora helyére kérik az anyakönyvvezetőt, illetve csak kérnék, ha nem ütköznének számos akadályba…
Ennek okán egyre többen kérnek fel szertartásvezetőt, aki bárhol és bármikor összeadja őket. És ami alegfontosabb, hogy egy személyes, kifelyezetten róluk íródott, szívhez szóló vagy épp kicsit humoros szöveget mond a ceremónia alatt. Éppen olyat, ami leginkább illik a párhoz. Ami egyedi és megismételhetetlen, mint az a néhány pillanat, amikor kimondják egymmásnak, hogy IGEN, Rád bízom az életem.
Én 2014 -óta végzem boldagan ezt a hivatást, mert hiszem, hogy EGY ESKÜVŐNEK EZ A LÉNYEGE, a fénypontja. Nem szabad, hogy csak egy formaság legyen egy általános, személytelen szöveggel, egy alklmi idegennel. Én élményt, örömöt, boldogságot, emléket és könnyeket akarok adni minden egyes szertartásommal a párjaimnak és a násznépnek egyaránt.
.
További részleteket a szertartásvezetésről
a személyes honlapomon olvashattok.
SZERTARTAS.HU
.
Amennyiben az esküvőtökre minket kértek fel cermóniamesternek,
a szertartásvezetést KEDVEZMÉNYES ÁRON kapjátok tőlem!
.